Főoldal : Testépítő Magyar Bajnokság 2004 |
Testépítő Magyar Bajnokság 2004
bodybuilder 2004.12.25. 20:56
Az idei Magyar Bajnokság és Hard Body Fitness Weekend a jóslatoknak megfelelően, az EB árnyékában zajlott. A "nagynak" számító nevek, az Európa Bajnokok nem vállalták be a második kőkemény felkészülést is egy éven belül.
A mezőny így a szokásosnál is ritkább volt, két kategória kivételével csak dobogósok álltak a színpadon. Ez is jelzi azt, hogy a tavaszi EB kőkemény volt. A két éve felfelé jövő fiatal reménység, Németh Pisti ezen az OB-n beért. Célbaért. De fogalmazhatunk úgy is, hogy még csak most állt fel a rajtkockára, az idei szezontól lesz a magyar testépítősport meghatározó versenyzője. Róla írta jegyzetét Ratkid. Jómagam szomorúan állapítom meg, hogy sajnos az MLO Olimpiára az utánpótlás egyre szerényebben érkezik. Tenni kellene valamit, ami ismét felrázza az újoncokat, ami ismért versenyzésre, testépítő karrierek elindítására ösztönöz edzőket és versenyzőket egyaránt. A tavasszal több tehetségkutató kezdeményezéssel mi magunk is megpróbáljuk felrázni majd egy kicsit a kezdők mezőnyét, mert a nagy sztárok után új, talán még nagyobb sztárok születésében kell segédkeznünk.
Eredmények
65 kg
- Major József (Koko Gym; 77)
- Garai László (MLO; 83)
-70 kg
- Földi Zoltán (Vida Fitness; 70)
- Brlik János (AST; 63)
- Belovics Árpád (Zsaru Gym; 21)
-75 kg
- Gergyesi Ákos (Fitness 2000; 60)
- Szántó Ottó (Tozo Body Formers; 2)
- Bognár Gergely (Koko Gym; 20)
- Völgyi Péter (Vida Fitness; 84)
- Tomasovszki Zsolt (AST; 4)
-80 kg
- Bogáti Árpád (Body Aréna Csorna; 100)
- Czár Gábor (Koko Gym; 19)
- Oláh József (Koko Gym; 39)
- Freisz Ferenc (Tozo Body Formers; 81)
- Nyitrai János (Tozo Body Formers; 68)
- Hőgyes Krisztián (MLO???; 93)
- Csonka Gábor (MLO; 67)*
* sérülés miatt a szabadonválasztott előtt visszalépett ??? Hőgyes Krisztián nem Team Szeged??
-87,5 kg
- Németh István (Fitness 2000; 85)
- Tóth Zoltán (Tozo Body Formers; 59)
- Horváth Gergely (Tozo Body Formers; 1)
- Jenei István (Debreceni Dávid; 78)
-95 kg
- Szabó László (Team Szeged; 69)
- Szalma Attila (Team Szeged; 37)
- Benus Tibor (Huber Fitness; 72)
+95 kg
- Serfőző Tamás (Team Scitec; 28)
- Komáromi Lajos (Tifit SC; 18)
- Timm Roland (MTESZOE; 132)
Mr. Ironman Hungary 2004 - Abszolút Magyar Bajnok Választás
- Németh István (Fitness 2000; 85)
- Tóth Zoltán (Tozo Body Formers; 59)
- Bogáti Árpád (Body Aréna Csorna; 100)
- Gergyesi Ákos (Fitness 2000; 60)
- Földi Zoltán (Vida Fitness; 70)
- Horváth Gergely (Tozo Body Formers; 1)
2004 Abszolút Testépítő Magyar Bajnoka
- Németh István - Fitness 2000
|